Érdemelvű magyar gazdaság

Humántőke reformok, oktatás és bérfelzárkóztatás

A világbanki felmérések szerint a világ vagyonának kb. 64%–a az úgynevezett emberi vagy humántőke, vagyis a tudás és a felhalmozott tapasztalat teszi ki. Az egymást követő magyar kormányok évtizedek óta azt a káros álláspontot képviselik, hogy az oktatás és a képzés feladata nem más, mint a piac igényeinek kiszolgálása. A Volner Párt álláspontja az, hogy egy életképes nemzetállamnak nem lehet célja, hogy EU-s cégeknek futószalagon gyártsa a fegyelmezett, csendes „szakember-rabszolgákat.” A humántőke fel- és kihasználása meghatározza az EU-n belüli helyünket, helyzetünket, távlataiban mindnyájunk jövőjét. Az EU-s támogatások elosztásáról nem a nagyvállalatokkal megalkuvó, saját zsebüket tömő jobb- és baloldali politikusoknak kell dönteniük.

Itt lenne az ideje hallgatni azokra a magyar szakemberekre, akik szerint csak egy önállóságra, gondolkodásra, kezdeményezésre nevelő humántőke-stratégia lehet alternatíva egy versenyképes gazdaságra és bérfelzárkóztatásra törekvő Magyarország számára. Ennek szellemében szükséges kialakítani gazdaságélénkítő lépéseinket, erősíteni a kis- és középvállalkozásaink versenyképességét és megreformálni oktatásunkat.

Közösségünk képviseli a mindehhez szükséges tisztességes politikai akaratot, melynek célja a gazdasági szféra érdem- és tehetség alapú átalakítása, nem pedig egyes házi oligarchák gyarapítása, ahogyan korábban a balliberális kormányok és jelenleg a Fidesz teszi.