Kibújt a szög a baloldali zsákból Amerikában is
Ahogyan korábban is sejthettük, egyre több jel mutat arra, hogy a Hillary Clinton rendelte meg törvénytelen eszközökkel a korábbi elnökválasztás során a Donald Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója és annak munkatársai ellen a lehallgatási botrányként elhíresült, vélelmezhetően illegális eljárást.
Nem más állítja ezt, mint az amerikai kémszervezeteket gyűjtő Országos Hírszerzési Igazgatóság és az Amerikai Igazságügyi Minisztérium. Persze az akkori FBI Igazgató, James Comey tagadott mindent a szenátusi meghallgatása során.
Ted Cruz, az általam legnagyobb becsben tartott amerikai, ill. texasi republikánus szenátor kiválóan összefoglalta kevésbé burkolt véleményét az egész baloldali hataloméhség által vezetett botrányról és az FBI működéséről.
“Véleményem szerint csak két lehetőség merül fel: Az alapján amit eddig tudunk az Ön által vezetett Donald Trump ellenes FBI nyomozásról, Ön vagy bűnös módon korrupt vagy szánalomra méltóan inkompetens, de azt hiszem, hogy Ön nem inkompetens volt. Ön miatt senki nem bízik már az FBI működésében, ez az Ön öröksége.”
Ted Cruz szenátor ezzel rámutatott az egész baloldali politika lényegére. A korrupció, a hatalom utáni éhség által vezérelt, törvénytelen eszközök használatát sem mellőző politikai nyomásgyakorlás példáját láthatjuk.
Magyarországon sincs ez másképp. Ez a hatalom iránti féktelen vágy vezérli az egész baloldali összefogás eszmerendszerét. Ők egy programmal indulnak: Mindenáron legyőzni a Fideszt és megszerezni a hatalmat. Közben nekik mindegy mi lesz az országgal, honfitársainkkal a pozíciókért folytatott egymás marcangolása közben, a lényeg, a teljes hatalomátvétel.
Mi nemet mondunk az elvtelen baloldali összefogásra, a mélyben meghúzódó baloldali korrupcióra, de nemet mondunk a Fidesz arroganciájára és a szintén korrupcióra épülő politikájára is.
Igenis létezhet harmadik utas felelős és normális párt, ezt kínálja a Volner Párt.