Nyílt levél Fekete-Győr András részére!
Tisztelt Elnök úr!
Mint talán észrevette, a “régi szép idők” már elmúltak. Amikor az Ön nagyapja a kommunista pártállam vezető funkcionáriusaként Heves megye tanácselnöke volt és Donáth Anna nagyapja egyenesen Rákosi Mátyás titkárságvezetőjeként tevékenykedett, valószínűleg több lehetőség volt közhatalmi funkciókat gátlástalanul kihasználva kitalicskázni a közpénzt. Most azonban demokrácia van, nyilvánosság.
Ezeknek köszönhetően értesülhettünk arról, hogy éppen aznap, amikor a Momentum újpesti polgármestere, Déri Tibor közzétett egy Facebook-bejegyzést arról, hogy autós mozi megnyitásán törik a fejüket, bejegyeztették a Wizarts Kreatív Kft-t, amely egy héttel az alapítása után már le is zsírozta a polgármesterük által vezetett újpesti önkormányzattal, hogy övék lesz az önkormányzat által gründolt autós mozi. Az új céget szerencsére nem hülyegyerekek alapították, ezért nem vesztek el a filmvetítés szakmai részleteiben, inkább megbízták azzal a Mozgó Mozi Kft-t.
Érdemes Elnök úr figyelmét felhívnom egy apró, de fontos körülményre. Amikor a Mozgó Mozi Kft. közvetlenül az újpesti önkormányzatnak dolgozott, ezt vetítésenként 60-100 ezer forintért tette. A momentumos polgármester vezetése alatt azonban az egekbe szökött a vetítési árfolyam, hiszen az új cég már 620 ezer forintot kapott vetítésenként az önkormányzattól.
Feltennék Önnek nyilvánosan néhány kérdést, de előtte megkérem, legalább a válaszában ne vetítsen, még ha jól is fizet ez a foglalkozás:
– Szükségesnek tartja-e a Momentum elnökeként kivizsgáltatni az ügy összes körülményét és tájékoztatni erről a nyilvánosságot, vagy úgy gondolja, hogy nincs itt semmi látnivaló?
– Ön szerint merőben véletlen, hogy éppen a polgármester autós moziról folytatott nyilvános elmélkedése napján alakult meg a mozi üzemeltetésével megbízott cég?
– Ön szerint mitől szökött fel tízszeresére a vetítési árfolyam?
– Milyen érzés a posztkommunisták pártjával együtt ilyen szerződéseket kötni?
– Védi-e annyira a véleménynyilvánítás szabadságát a Momentum, hogy benne lesz az eset részletes ismertetése a legközelebbi önkormányzati lapban?
– Mit követelne a Momentum, ha történetesen egy kormánypárti polgármester szerződne hasonló kreativitással?
– Ismét küldeni fogják momentumos és DK-s trollokat, akik majd azzal érvelnek, hogy az övéik mennyivel kevesebbet lopnak?
XXI. századi pártelnökhöz méltó válaszában bízva:
Volner János
Bővebben: Index- Belföld – Momentumos–DK-s mozimutyi Újpesten