Tabudöntögető alapvetéseink (II. rész)
Az Orbán kormány egypárti túlhatalmat épít, manipulál és visszaél a politikai felhatalmazással. Aki minimálisan is tájékozódik a magyar belpolitikában, az pontosan tudja, hogy így van. Ez vitán felül áll.
A baloldali összefogás, azaz az O1G koalíció évek óta sajtótájékoztatók garmadáját tartja erről. Ezt a választópolgárok – divatos szóval élve – „beárazták”, azaz az ingerküszöböt már nem éri el. Amit mondanak, lassan senkit nem érdekel. Alapkérdés: Az elmúlt 10 évben kik voltak azok, akik megengedték, hogy mindez létrejöhessen? Miért nem tudtak társadalmi ellenállást felszítani és olyan politikát demonstrálni, ami a Fideszéhez hasonló társadalmi támogatottságot élvez?
Beszéljenek hát a tények:
1. Az, hogy Orbánék háromszor is kétharmados felhatalmazást kaptak, döntő mértékben köszönhető a baloldali ámokfutásnak. Élen azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki az országot a csőd szélére sodorta, aki a szélsőliberális SZDSZ-szel karöltve gyalázott mindent, ami nemzeti tartású és magyar. Persze, majd pont elhisszük, hogy 2022-ben máshogy lenne, mint 2010 előtt volt. Gyurcsány és a szélsőliberális Momentum, nem ellenzék, hanem rendszerfenntartó elem, hiszen a választónak annyira forog tőlük a gyomra, hogy inkább nem szavaz, vagy „jobb híján” és nem szívesen, de a Fideszre voksol.
2. Panaszkodásra és nyavalygásra nem lehet politikát építeni. Márpedig a baloldali összefogás ezt teszi. Saját sikertelenségükért okolják a választókat, de mindenek előtt az őket elnyomó kormányt. Nézzük meg a dolgot szigorúan a politikai gyakorlatiasság szempontjából!
A 2006–2010 közötti időszak volt az, amikor Orbánék kihasználva az akkori MSZP – SZDSZ kormány visszautasítottságát, megalapozták az első kétharmadjukat. Kiállt egyszer is Orbán Viktor, hogy az ő emberei azért lépnek ki a pártból, vagy azért nem nyernek, mert megveszi/megfélemlíti/ellehetetleníti őket az MSZP? Ugye, hogy nem? Pedig Gyurcsánynak sem reszketett a keze, amikor a politikai ellenfeleivel való leszámolásról volt szó. Márpedig a baloldali összefogás ezt teszi, elismerve ezzel is, hogy gyengék, hogy képtelenek az Orbán-kormánnyal konkuráló pólust felépíteni.
3. És a visszatérő felvetés, amit még egyetlen politikai szekta-tag (Fidesz vagy baloldali összefogás) nem tudott értelmesen megmagyarázni. Hol vannak azok jogai, akik egyikből sem kérnek? Miért kell bántani, megalázni azokat a honfitársaikat, akik egyik nagy tömbből sem kérnek? Ez a politikai álláspont nem pont ugyanolyan legitim, mint Fideszesnek vagy baloldalinak lenni?