A „DK fanatikus” és a „DK troll” jellemzői
Már meg sem döbbenünk azon a gyűlölet-áradaton, amelyet a Demokratikus Koalíció fanatikus hívei és megbízott „trolljai” zúdítanak a közösségi oldalunkra, illetve a velük egyet nem értő embertársaikra.
Félreértés ne essék: nem pikkelünk rájuk, de sajnos ki kell jelenteni, hogy sem a Fidesz, sem pedig a baloldali összefogás egyéb pártjainak (Momentum, MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd) hívei nem tanúsítanak ekkora mértékben és számban ennyire elfogadhatatlan viselkedést. Szerencsére, már van rutinunk a kezelésükben, és kiismertük a működésüket is, így pontos és megbízható jellemzést tudunk adni róluk, hogy Önök is felismerhessék őket, és mindenek előtt: ne ijedjenek meg tőlük.
- Kizárólag akkor kommentál az oldalra, ha Gyurcsány Ferencet vagy a Demokratikus Koalíciót éri kritika, semmi egyéb téma nem érdekli.
Érveket nem használnak, a nekik nem tetsző tartalommal nem vitatkoznak. Fő fegyverük a szellemi terror és verbális agresszió, ami a minősíthetetlen trágárságban és a gyakorta a személyre szóló fenyegetések formájában ölt testet. - Bár nagy demokratának mondják magukat, megszabják, mit lehet gondolni és mit nem. Úgy tesznek, mintha a kormánypolitikát elutasító álláspont automatikusan egyet jelentene a DK politika helyeslésével. Akik azt nem teszik, azoknak a szemükben megszűnnek a szabad gondolathoz és véleménynyilvánításhoz fűződő jogai.
- Számukra minden, ami a nemzeti és polgári értékrend része, az egyenlő a „fideszessel”, így aki olyan alapvető értékeket vállal fel, mint a hazafiság, a migráció elleni védelem, a keresztény kultúra, vagy éppen a határon túli magyarság ügye, az a szemükben csak „fideszes” lehet.
- Számukra mindenki „Orbán bérenc” vagy „Fidesz csicska”, aki nem hajlandó azonosulni a baloldali összefogással. Gyurcsány Ferenc személye érinthetetlen a szemükben. Nem képesek elfogadni, hogy a Gyurcsány-féle ámokfutás vezetett többször is a Fidesz kétharmadhoz.
- Szerintük annyira magától értetődő a DK támogatása minden ellenzéki részéről, hogy aki ezt nem teszi, azt szerintük „megvették” vagy „megzsarolták”.
- Gyakran kezdik úgy a mondanivalójukat, hogy „maguk árulók” Teszik mindezt úgy, hogy a Volner Párt közössége, illetve Volner János elnök sem a múltban nem volt sosem, sem pedig most nincs Gyurcsányékkal egy platformon, így amivel soha nem azonosultunk, azt nyilvánvalóan elárulni sem lehet.
- Üldözési mániában szenvednek: szerintük egy harmadik pólusban gondolkodó politikai közösség csakis tőlük vehet el szavazatot, nem törődnek azzal, hogy mindegyik oldalnak vannak csalódottjai és bizonytalanjai, így nem kevés a kormányoldalnak is.
Ha egyéb jellemzőket is fel tud sorolni, itt várjuk az Ön kommentjét is, kattintson: Eredeti poszt