Siker a kamupártok ellen! Több milliárd megtakarítás!

Volner Párt a kamupártok ellen! – Tárgysorozatba vették a Volner Párt kamupártok működését ellehetetlenítő javaslatát!

Akik hisztiznek és „fideszbérenceznek” azoknak üzenjük: a baloldali összefogásnak nem mindegy, hogy egy lista vagy két lista, ha kormányzás esetén úgyis együttesen alakítanának kormányt? Nem éppen azon hisztiztek a baloldal megmondóemberei, hogy mindenki áruló, aki nem egy listát akar?

EMLÉKEZTETŐ: A Volner Párt a múlt héten a kamupártok elleni javaslatcsomagot nyújtott be. Ennek lényege, hogy mindegyik választáson induló pártnak a megyék kétharmadában, azaz 14 megyében, és az országos választókerületek kétharmadában, azaz 71 választókerületben kelljen jelöltet állítani ahhoz, hogy országos listát tudjon állítani.

Így azok a kamupártok, melyek valódi politikai munka és társadalmi támogatottság nélkül csak az állami támogatásra hajtanak, nem tudnak elindulni a választásokon!

Jól jellemzi a Fidesz antidemokratikus működését, hogy a javaslatot tárgyaló Igazságügyi Bizottság ülésén éppen a javaslatot tevő Volner Jánosnak nem adtak szót, aki Rogán Antal minisztert kérdezte volna javaslatunkról.

Mindegy, ha Fidesznek és a többi parlamenti pártnak van bátorsága ahhoz, hogy a kamupártokat végleg kigyomlálja a magyar közéletből, akkor a parlament előtt úgyis támogatniuk kell a javaslatot.

Ha a plenáris ülésen is elfogadják a Volner Párt javaslatát, úgy 2022-ben több milliárd forintot spórolhatunk meg a magyar adófizetők pénzéből!
Minden felelősen gondolkodó politikai párttól a javaslat támogatását várjuk!