„Nem szeretem azt a gyereket, akinek a mama szoknyája mögül nagy a szája.” Ezt az idézetet az emlékezet Kádár Jánosnak, az 1956-os magyar forradalom eltiprójának tulajdonítja.

Nem kevés cinizmus és pofátlanság kellett ehhez attól a Kádártól, aki hatalmát szovjet tankok mögé bújva szerezte, és mindvégig úgy is tartotta fent.

A történelem azonban, mint oly sokszor, ezúttal is megismétli önmagát. A jelenlegi lesújtó magyar belpolitikában a baloldali összefogás vezető politikusai napi szinten hivatkoznak a népre, magukat bősz szabadságharcos szerepbe pózolva, akiket természetesen elnyomnak és véleményük miatt üldöznek. Jól követhető ez a viselkedés a „sírós kisfiút” alakító Karácsony Gergelyen, a „mindenért is” a kormányt okoló Jakab Péteren, az összevissza hablatyoló Fekete Győr Andráson, és sokan másokon. Nem sorolunk fel mindenkit e dicstelen tablóról.

De azért csak ott van a háttérben az a „mama”, akinek szoknyája mögül napi szinten tolják az arcunkba számító és aljas színházi előadásaikat. Ezt a mamát most nem Szovjetuniónak, hanem balliberális médiabirodalomnak hívják. Csurka Istvánnál jobban talán senki nem jellemezte valódi mibenlétüket: „Nyakunkon, élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös,- a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá! Fő eszközük a hazugság és a félrevezetés!”

Igen, ez az a balliberális médiabirodalom, mely 11 év Fidesz kétharmadot követően is köszöni, jól van. Talán még élvezi is, hogy mártír szerepben tetszeleg, és kegyeltjeit is e szerepben táncoltathatja hátborzongató „freak-showjá”-ban. Most erre van szükség ahhoz, hogy elérjék, amit annyira akarnak, amiről valójában az egész piszkos 2022-es játszma szól: balliberális kormányt újra, vissza mindenestől a 2010 előtti világot, de bármi áron. Ehhez semmi sem drága. Nem drága a balliberális médiumokban egykori, szélsőjobboldalinak titulált, mára mindenüket áruba bocsájtó és szembeköpő politikusokat futtatni.

Ma „barna nyelv díjas” beszélgetős műsort készít Jakab Péterrel az a Juszt László, aki nem is olyan rég még polgárháborút vizionált az egykori Magyar Gárda és a cigányok között. Az egész magyar médiavilágot körbeturnézta a Jobbikkal riogatva. („Annak örüljünk, hogy még nem dörögnek a gépfegyverek”- mondta egykoron.) Most eszébe sem jut megkérdezni, amire Pista bácsi is gondol ilyenkor a Kossuth utcából: „Te mondd Péter, ti úgy váltogatjátok az elveiteket, mint a piszkos gatyát?” Nem, mert tartani kell a sort a cél érdekében.

Egyébként is felépítettek már egy jól működő tömegpszichózist: aki a baloldali összefogással van, az mindegy mit csinált, mit gondol és miért van ott, támadhatatlan. Aki pedig nincs velük, ellenség. Ők így látják a világot, pont mint szellemi elődeik, a bolsevikok.

Azért néha csak megbicsaklik a rémes óriás térde is, mint ahogy történt Gulyás Márton Fekete Győr Andrással készített interjújában. Ilyenkor roppant kellemetlen, ha a sajátjaik előtt derül ki, a „nagy szabadságharcosok” az „elnyomott demokratikus mártírok” pont annyit tudnak sorskérdéseinkről, mint amennyire valójában mi, magyarok érdekeljük őket: nagy büdös semmi.

De nem kell izgulniuk, az óriási mama stabil lábakon áll. Kis szörnyecskéit naponta dédelgeti agyon utálatos bábszínházában. Rajtunk múlik, hogy a nyakunkra léphet-e újra.